1. előadás: Információs társadalom: modellek, gazdasági és társadalmi követelmények

Bevezetés

Az információtudomány és média a XXI. század elején és a Virtuális távoktatás tantárgyak anyagait, amikor előre megkaptam az ELTE PPK e- learning felületén, nem értettem, hogy mit kell majd készíteni a két kurzus teljesítése során. Reméltem, hogy „funkcionális analfabétizmusomat” tudom javítani, így a tematikákat kinyomtattam! Többször elolvasás és megemésztés során nagyjából sejtettem, hogy miket kell tenni.

Szerencsére elmondhatom, hogy a master- levelező – andragógia szakon nagyon jó csoportba kerültem, mert szinte azonnal „beindult” az eszmefutatás és egymás segítése, ahogy már korábban is a tanulmányaink során. Fokozatosan, a facebook- on gyűltek az információk egyre több és több tudásra tettem szert.

Már a kezdetektől hatásos volt a konnektivizmus a csoportban, egyből elindul a közösségi szellem, amelyben ahogy a kurzus is „előírja” az internet, facebook segítségével. Ha így vesszük a kurzus célját már az első lépéseknél teljesítettük. Ebből szerintem mindannyian jelest érdemlünk. A tanulási módszerünket jól össze tudtuk hangolni.

A tantárgyi követelményben, bevallom őszintén a blogírástól annyira nem féltem, hiszen „dumálni” könnyű, a twittert eddig nem ismertem, de egész jól beletanultam ezen pár nap alatt, ami még érdekes lesz számomra, hogy fogok 28szor 500 karakteres kommenteket írni? Na, de semmi csüggedés, fel a fejjel, minden kihívással szembe kell nézni, nem szabad meghátrálni.

Kíváncsivá tett, milyen lesz weben keresztül nézni és hallgatni az előadásokat. A megszokott dolgokhoz vagyok szokva, általában, mint mindenki először fél az ismeretlentől, ami eltér a megszokottól. Ezért az első kísérletem, 2012. február 20.-án este az Élethosszig tartó tanulás: XXI. századi oktatási paradigma vagy múló divat? című előadás meghallgatásával kezdődött. Örültem, mert érthető volt az előadás és nem rémisztett el a további webes szemináriumoktól.

2012. február 22.-én (szerda) az Információs társadalom: modellek, gazdasági és társadalmi követelmények címmel kezdődött a tananyag első egysége. Az előadás hallgatása közben, arra asszociáltam, milyen jó lehet az ott lévő hallgatóknak, mert szerintem a tengerparton ülnek és hallgatják a tenger morajlását. Persze ez csak a technika miatt volt, amit az oktató később leleményesen ki tudott javítani és a szeminárium visszahallgatása már nem okozott gondot és meg lehetett érteni az elhangzott tananyagot.

Wikipédia, szabad enciklopédia igen vagy nem?

            Meglehet, hogy rossz szokás, de ha valamit keresek, valamilyen témában az interneten a google segítségével, általában a wikipédiában mindig lehet valamit találni és szinte a rendszer ezt adja ki elsőnek. Bevallom őszintén, mindig megnézem, hogy mit ír a wikipédia. Mindig is tudom, hogy bárki írhatja és szerkesztheti a wikipédiát, de valahogy természetes volt számomra, hogy elolvasom. Az óra meghallgatása közben és után, elgondolkoztam, hogy bár tudom nem ad 100%-os információt, sőt lehet, hogy -100% rossz információt ad, de akkor most jó használni a wikipédiát vagy nem? Ebben a kérdésben elbizonytalanodtam.

            Egy pozitív tapasztalatot írnék a Wikipédiáról, vagyis kellemesen „csalódtam” benne: Korábban gyűjtöttem (azt hiszem tavalyi év során kezdtem el, 2011-ben) a Nobel- díjasok irodalmi köteteit, minden kötet megvásárlása után, először megnéztem az író életét és munkásságát. Az első könyv, amely megjelent ebben a sorozatban, Winston Churcill: Savola, amiért irodalmi Nobel díjat kapott. A Wikipédia szerint 1953-ban kapta, amikor az Egyesült Királyságban második miniszterelnökségi ciklusát tartotta. Egy régi oktatómmal, a könyv elolvasása után beszélgettünk, és elmondta, hogy Winston Churcill a két miniszterelnöksége között írta ezt a könyvet és akkor kapott Nobel- díjat. Akkor most hogy is van? Ki tudja jól és ki nem?

            Egy feladatnak is adhatnám, hogy mindenki járjon utána, de azért leírom, hogy milyen eredményt találtam. Az irodalom nobel díjasok névsorában 1953-ben lehet megtalálni Winston Churcill nevét. Az önéletrajzát is megnézve 1951- 1955 között miniszterelnök volt. Nem az oktatót megbántva, akivel beszélgettem, de kivételesen igaza volt a wikipédiának.

            Természetesen tudom az a hibája a wikipédiának, hogy mai rohanó világunkban, kinek van ideje ellenőrizni, hogy igazat írtak az oldalon vagy sem.

Igaz vagy hamis a net?

            Számomra, azaz érdekes kérdés is felmerült, mindent elhiszünk, amit az interneten találunk? Mennyire bízunk a net csodálatos világában?

            Előre is elnézést, hogy felhozom, a témát, de így február 14-e után eléggé aktuális kérdés, így Valentin nap után a társkeresés, a társkereső oldalak. Mennyire van bizodalmunk az ottani személyek iránt? Biztos, mindenki életében van olyan személy, személyek, akik az internet által találtak egymásra, talán a sors akarta így vagy a szerencse. De ismerek, olyan embereket is, akiket elvakított, megszédített az internet, vagy az ottani személyek és csak átvágták, szemfényvesztést kaptak. Az internet által talán kinyílt a társadalom és az emberek, de mennyire lehet? Mennyire sikerül megőriznünk önmagunkat? Elvesznek a társas kapcsolatok? Már a hétköznapokban nem ismerkedünk, csak neten? A face to face kommunikáció már csak a számítógépek képernyői között lesz meg? A kulturális színterek elvesznek, helyüket a számtech- laborok veszik át a szerepet?

Ebben a kérdésben, témában ajánlom a kurzushoz írt kötelező szakirodalom közül Talyigás Judit: Az Internet a kockázatos és mellékhatások tekintetében című könyvét. Még csak beleolvastam, de tetszik a stílusa, ahogy ír, érhető és világos, még a nem rendszergazdák is megértik, vagy még a szőke nők is.

Tér és Idő?

            Az órán is elhangzott, a tér és az idő elmosódott. A beszélgetések során elhangzott, a számítógép és az internet megkönnyíti az életünket. A példa rá a szakdolgozat volt. Mindannyiunk életében eljött vagy most jön el a szakdolgozat írása, mely kitétele a felhasznált irodalmak feltűntetése. Sok esetben a konzulens oktatók felhívják a hallgatók figyelmét, próbáljanak inkább és minél több papír- formátumú dokumentumokat használni.

            A keresést teljesen és abszolút megkönnyíti például a google. A szakdolgozat témáját beírjuk, egy pár másodperc alatt rengeteg információt megkapunk. A mai rohanó világunkban ez nem is rossz.

            Egy kis történelem, még az „őskorból” úgy kb 5 évvel ezelőtt. 2006- ban írtam a főiskolai szakdolgozatomat, a könyvtárak lelkes látogatója voltam, amit nem is bántam részén informatikus könyvtár és művelődésszervező szakra jártam, nem azért mentem erre a szakra mert utálom a könyveket, hanem mert imádom a könyveket. Szerettem anyagokat gyűjteni, bármilyen nehézkes is volt, akkor nem is fordultam a virtuális világhoz, hogy segítséget nyújtson.

            Saját magamon tapasztaltam a változást, egyből az internethez fordultam és már pötyögtem is a témákat, amiket kerestem. Lassan, de biztosan rájöttem, hogy ez így nem lesz jó, mindent az internetről „szedjek le”? Hogy lesz meg akkor a minimum 15 darab felhasznált irodalmam?

            Szerintem az a legfontosabb vagy a legokosabb, megtalálni az „egészséges közép” utat. Meg kell tanulni a neten keresni és felhasználni, a legnagyobb feladat kiszűrni a „jó” dolgokat.

            Magyarországon napjainkban a plágium a fő téma, maradjunk annál, ahogy a Harry Potterben is írva vagyon, „nem nevezem nevén” az illetőt.

A szakdolgozat és a wikipédia kapcsán megkerestem a szó jelentését:

A Wikipédia szerint:

Plágiumnak vagy plagizálásnak nevezik azt a cselekedetet, ha valaki egy másik ember (az eredeti szerző) munkáját saját publikált munkájában hivatkozás, forrás megjelölés és/vagy szerzői engedély nélkül felhasználja, azt sajátjaként tünteti fel, és ezzel az eredeti szerző jogait sérti.
A plágium fogalmát különböző értelemben használják. Egyesek szerint a plágium nem jár feltétlenül szerzői jog megsértésével (pl. diplomamunkában hivatkozás nélküli idézés olyan műből, aminek a védelmi ideje lejárt, tehát közkincs), és a szerzői jog megsértése sem feltétlenül plágium (pl. jogvédett műből az idézést meghaladó mértékű felhasználás forrásmegjelöléssel).
(http://hu.wikipedia.org/wiki/Pl%C3%A1gium: 2012.február 24).

Egy régi, de jól bevált módszer alapján pedig a lexikonok világához fordultam, természetesen a nyomtatott lexikonokhoz:
Plágium: főnév, Irodt sajtó, szellemi alkotás eltulajdonítása
Plagizál: ts ige Irodt sajtó, (Idegen szellemi alkotást) magáénak tüntet fel. Valakitől plagizál valamit. Plágiumot követ el.
(Szerkesztette: Juhász József, Szőke István, O.Nagy Gábor, Kovalovszky Miklós, Magyar Értelmező Kéziszótár Akadémiai Kiadó, Budapest, 1989.)
Kinek melyik megfogalmazás a szimpatikusabb? Mindenkire magára bízom!

Függőség vagy nem, ez itt a kérdés?
Egy hallgató az óra végén feltette a kérdést, hogy fiziológilag és biológiailag milyen hatással lehet ránk az internet, az információk halmaza?

            Nem akarok a függőségbe belemenni nagyon csak épp, hogy megemlíteném, mint a számítógépek és az internet legnagyobb hátránya, legalábbis szerintem. Körülbelül négy éve vettem meg az otthoni számítógépemet, a laptopomat. Kezdetbe, ha kellett, ha nem előtte ültem és valamit mindig tettem- vettem rajta. Észre sem vettem, hogy fokozatosan a rabja lettem. A családom és a barátaim hívták fel rá a figyelmemet. Írhatnám, elgondolkoztam rajta, mit tettem vagy mit cselekedtem napokon, órákon keresztül, de nem így történt. Egyszerűen elvesztette számomra a varázsát. Mindennap használom, mert a munkám része, hazudnék, ha azt írnám, hogy szabadidőmben nem használom, természetesen használom, de szerencsére már nem tudnék 24 – 24 órát a gép előtt ülni és bámulni a képernyőt. Talán büszkeség talán nem, hogy erre rájöttem vagy átéltem, de mi történik az olyan emberekkel, akik erre nem jönnek rá és teljesen elveszítik érdeklődésüket a külvilág felé? Amit már korábban írtam ebben a kis blog szösszenetben az arany középutat kell megtalálni. Az biztos, nem egészséges, zombiként járni az utcán az emberek között, ahogy látszódik a kialvatlanság, a vérben úszó szemek, a laza vagy két napos ruha rajtunk. Tudom, erre sok azt mondanák, hogy az itas embernek is ilyen az arca vagy a test beszéde, de azért szerintem a számítógép előtti ülésnek is megvannak a maga jelei. A fájós derekat ne is említsem.

Publikus vagy nem publikus?

            Akár az iwiw, akár a facebook megjelenésével felmerült a kérdés, mennyire ismernek meg mások, mások mit látnak rólam? Nem tudom ki, hogy van vele, de nem vagyok annak a híve, hogy mindent ki kell rakni ezekre a közösségi oldalakra. Például Pisti és Anna szakítottak és a nagy közönség előtt veszekednek és szidják egymást. Ez a normális? Lehet, én gondolom rosszul, de a magánélete mindenkinek magára tartozik és nem nyilvános piac. Amiket szeretek ezekben az oldalakban, főleg a fényképek. Mert, ha valakit nagyon régen láttam és megtalálom a képeit, akkor meg tudom nézni mennyit változott, mi történt vele mióta nem találkoztunk.

            Ennél is van függőség, legalábbis úgy tapasztaltam vagy annyira nem vagyok függő, az egyik barátnőm, minden tiszteletem az övé, mindig tudja, hogy a régi főiskolás csoporttagokkal mi történt és milyen fényképei vannak fent a közösségi oldalakon. Mindig lelkesen bólogatok, amikor meséli, mert annyira nem szoktam nézni és ő meg is könnyíti nekem a feladatot, mert átadja az információkat.

Barátok vagy ismerősök?

            Mindig eszemben van, nagy különbség van barátok és ismerősök között. Helyesnek tartom a megfogalmazást ezeken az oldalakon, mert igaz rokonok és barátok is a névsorok között vannak a közösségi oldalakon, de inkább ismerősök. Arra szoktam gondolni, lehet az iwiwen, vagy a facebookon 400 ismerősöd, de azok hányan vannak, akiket hajnali 2-kor is fel tudsz hívni, bajba kerültél és segítségre van szükséged, elgondolkoztató, hányan rohannának hozzád azonnal, hogy a segítségedre legyenek?

A facebook feltalálójáról, megalkotójáról is ez a hír kapott szárnyra. Barátok híján találta ki ezt az oldalt. Barátok vagy facebook, érdekes dilemma?

Adatvédelem vagy összeesküvés-elmélet?

            A közösségi oldalakra kiírjuk nevünket és néhány adatukat, hogy tudjanak rólunk. De vajon kik tudják és mit? Kik látják és kik nézik ezeket? Jó vagy rossz emberek? Akik ártani akarnak nekem vagy baráti szándék van bennük?

            Lehet ez paranoiás kérdések, de érdemes ezeken is elgondolkozni. Honnan és milyen módon tudnak rólunk? Ebben mennyire segít az iwiw és a facebook? Mennyire könnyítik meg a keresési helyzeteket?

            A nem régiben a tévében hallhattuk, vagy az újságban olvashattuk, hogy az állam összeírta, a 18 – azt hiszem 30 éves korig a férfiakat, akik hadra foghatóak háború esetén. De mi alapján tudják? Erre első válasz, hogy az orvosi papírokból, a személyit igazoló dokumentumokból, de nem lehet, hogy ezek mellett a közösségi oldalak is segítették a listák elkészítését?

Kísérlet

            Az óra végén, és az oktató által bemutatott power-point végén fel volt tűntetve egy holnap cím: www.donothingfor2minutes.com.

A kísérletező énemet felcsigázta ez a honlap, amikor az oktató megemlítette. Ajánlom figyelmetekben, próbáljátok ki! Csak egy figyelmeztetés először a hangot kapcsoljátok be a számítógépeteken és utána indítsátok el!

Kíváncsi vagyok, ki mit tapasztalt! A kísérlet lényege, ahogy az oktató is említette, hogy két percig nem szabad semmit sem tenni, csak nézni a képernyőt és hallgatni a „zenét”. A mindennapjainkban, hogy viszonyulunk, ahhoz, két percig semmit sem teszünk, csak úgymond relaxálunk.

A kísérlet elvégzése közben azt tapasztaltam, hogy nagyon elálmosodtam, folyamatosan ásítottam. A két percet azért vártam ki, hogy meg tudjam mit ír ki a honlap, erre is kíváncsi voltam, de ha nem hajt a kíváncsiságom már körülbelül egy percnél kikapcsoltam volna a honlapot.

A két perc után kiírta a rendszer hogy a facebook-on 712.215 ember „lájkolta”. De természetesen itt az a fontos, hogy mi megy végbe benned a két perc alatt és mire gondolsz, mit érzel, és mikor érzed azt, ki kéne kapcsolni a honlapot.

Befejezés

Nem tudom, hogy csak okoskodás részemről, amit a blogom-ban írtam, de remélem azért nem írtam rosszakat és néhány kérdésemre, okfejtésemre a kommentjeitekben válaszoltok és egy könnyed beszélgetés keretében tudunk eszmecserét folytatni.

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésemet és várom kommentedet, kommentjeiteket!