Bevezetés
Az információtudomány és média a
XXI. század elején és a Virtuális távoktatás tantárgyak anyagait, amikor előre
megkaptam az ELTE PPK e- learning felületén, nem értettem, hogy mit kell majd
készíteni a két kurzus teljesítése során. Reméltem, hogy „funkcionális
analfabétizmusomat” tudom javítani, így a tematikákat kinyomtattam! Többször
elolvasás és megemésztés során nagyjából sejtettem, hogy miket kell tenni.
Szerencsére elmondhatom, hogy a
master- levelező – andragógia szakon nagyon jó csoportba kerültem, mert szinte
azonnal „beindult” az eszmefutatás és egymás segítése, ahogy már korábban is a
tanulmányaink során. Fokozatosan, a facebook- on gyűltek az információk egyre
több és több tudásra tettem szert.
Már a kezdetektől hatásos volt a
konnektivizmus a csoportban, egyből elindul a közösségi szellem, amelyben ahogy
a kurzus is „előírja” az internet, facebook segítségével. Ha így vesszük a
kurzus célját már az első lépéseknél teljesítettük. Ebből szerintem mindannyian
jelest érdemlünk. A tanulási módszerünket jól össze tudtuk hangolni.
A tantárgyi követelményben,
bevallom őszintén a blogírástól annyira nem féltem, hiszen „dumálni” könnyű, a
twittert eddig nem ismertem, de egész jól beletanultam ezen pár nap alatt, ami
még érdekes lesz számomra, hogy fogok 28szor 500 karakteres kommenteket írni?
Na, de semmi csüggedés, fel a fejjel, minden kihívással szembe kell nézni, nem
szabad meghátrálni.
Kíváncsivá tett, milyen lesz
weben keresztül nézni és hallgatni az előadásokat. A megszokott dolgokhoz
vagyok szokva, általában, mint mindenki először fél az ismeretlentől, ami eltér
a megszokottól. Ezért az első kísérletem, 2012. február 20.-án este az Élethosszig
tartó tanulás: XXI. századi oktatási paradigma vagy múló divat? című előadás
meghallgatásával kezdődött. Örültem, mert érthető volt az előadás és nem
rémisztett el a további webes szemináriumoktól.
2012. február 22.-én (szerda) az
Információs társadalom: modellek, gazdasági és társadalmi követelmények címmel
kezdődött a tananyag első egysége. Az előadás hallgatása közben, arra
asszociáltam, milyen jó lehet az ott lévő hallgatóknak, mert szerintem a
tengerparton ülnek és hallgatják a tenger morajlását. Persze ez csak a technika
miatt volt, amit az oktató később leleményesen ki tudott javítani és a
szeminárium visszahallgatása már nem okozott gondot és meg lehetett érteni az
elhangzott tananyagot.
Wikipédia, szabad enciklopédia igen vagy nem?
Meglehet,
hogy rossz szokás, de ha valamit keresek, valamilyen témában az interneten a
google segítségével, általában a wikipédiában mindig lehet valamit találni és
szinte a rendszer ezt adja ki elsőnek. Bevallom őszintén, mindig megnézem, hogy
mit ír a wikipédia. Mindig is tudom, hogy bárki írhatja és szerkesztheti a
wikipédiát, de valahogy természetes volt számomra, hogy elolvasom. Az óra
meghallgatása közben és után, elgondolkoztam, hogy bár tudom nem ad 100%-os információt,
sőt lehet, hogy -100% rossz információt ad, de akkor most jó használni a
wikipédiát vagy nem? Ebben a kérdésben elbizonytalanodtam.
Egy pozitív
tapasztalatot írnék a Wikipédiáról, vagyis kellemesen „csalódtam” benne: Korábban
gyűjtöttem (azt hiszem tavalyi év során kezdtem el, 2011-ben) a Nobel- díjasok
irodalmi köteteit, minden kötet megvásárlása után, először megnéztem az író
életét és munkásságát. Az első könyv, amely megjelent ebben a sorozatban,
Winston Churcill: Savola, amiért irodalmi Nobel díjat kapott. A Wikipédia
szerint 1953-ban kapta, amikor az Egyesült Királyságban második miniszterelnökségi
ciklusát tartotta. Egy régi oktatómmal, a könyv elolvasása után beszélgettünk,
és elmondta, hogy Winston Churcill a két miniszterelnöksége között írta ezt a
könyvet és akkor kapott Nobel- díjat. Akkor most hogy is van? Ki tudja jól és
ki nem?
Egy
feladatnak is adhatnám, hogy mindenki járjon utána, de azért leírom, hogy
milyen eredményt találtam. Az irodalom nobel díjasok névsorában 1953-ben lehet
megtalálni Winston Churcill nevét. Az önéletrajzát is megnézve 1951- 1955
között miniszterelnök volt. Nem az oktatót megbántva, akivel beszélgettem, de
kivételesen igaza volt a wikipédiának.
Természetesen
tudom az a hibája a wikipédiának, hogy mai rohanó világunkban, kinek van ideje ellenőrizni,
hogy igazat írtak az oldalon vagy sem.
Igaz vagy hamis a net?
Számomra,
azaz érdekes kérdés is felmerült, mindent elhiszünk, amit az interneten
találunk? Mennyire bízunk a net csodálatos világában?
Előre is
elnézést, hogy felhozom, a témát, de így február 14-e után eléggé aktuális
kérdés, így Valentin nap után a társkeresés, a társkereső oldalak. Mennyire van
bizodalmunk az ottani személyek iránt? Biztos, mindenki életében van olyan
személy, személyek, akik az internet által találtak egymásra, talán a sors
akarta így vagy a szerencse. De ismerek, olyan embereket is, akiket elvakított,
megszédített az internet, vagy az ottani személyek és csak átvágták,
szemfényvesztést kaptak. Az internet által talán kinyílt a társadalom és az
emberek, de mennyire lehet? Mennyire sikerül megőriznünk önmagunkat? Elvesznek
a társas kapcsolatok? Már a hétköznapokban nem ismerkedünk, csak neten? A face
to face kommunikáció már csak a számítógépek képernyői között lesz meg? A
kulturális színterek elvesznek, helyüket a számtech- laborok veszik át a
szerepet?
Ebben a kérdésben, témában
ajánlom a kurzushoz írt kötelező szakirodalom közül Talyigás Judit: Az Internet
a kockázatos és mellékhatások tekintetében című könyvét. Még csak beleolvastam,
de tetszik a stílusa, ahogy ír, érhető és világos, még a nem rendszergazdák is
megértik, vagy még a szőke nők is.
Tér és Idő?
Az órán is
elhangzott, a tér és az idő elmosódott. A beszélgetések során elhangzott, a
számítógép és az internet megkönnyíti az életünket. A példa rá a szakdolgozat
volt. Mindannyiunk életében eljött vagy most jön el a szakdolgozat írása, mely
kitétele a felhasznált irodalmak feltűntetése. Sok esetben a konzulens oktatók
felhívják a hallgatók figyelmét, próbáljanak inkább és minél több papír-
formátumú dokumentumokat használni.
A keresést
teljesen és abszolút megkönnyíti például a google. A szakdolgozat témáját
beírjuk, egy pár másodperc alatt rengeteg információt megkapunk. A mai rohanó
világunkban ez nem is rossz.
Egy kis
történelem, még az „őskorból” úgy kb 5 évvel ezelőtt. 2006- ban írtam a
főiskolai szakdolgozatomat, a könyvtárak lelkes látogatója voltam, amit nem is
bántam részén informatikus könyvtár és művelődésszervező szakra jártam, nem
azért mentem erre a szakra mert utálom a könyveket, hanem mert imádom a
könyveket. Szerettem anyagokat gyűjteni, bármilyen nehézkes is volt, akkor nem
is fordultam a virtuális világhoz, hogy segítséget nyújtson.
Saját
magamon tapasztaltam a változást, egyből az internethez fordultam és már
pötyögtem is a témákat, amiket kerestem. Lassan, de biztosan rájöttem, hogy ez
így nem lesz jó, mindent az internetről „szedjek le”? Hogy lesz meg akkor a
minimum 15 darab felhasznált irodalmam?
Szerintem
az a legfontosabb vagy a legokosabb, megtalálni az „egészséges közép” utat. Meg
kell tanulni a neten keresni és felhasználni, a legnagyobb feladat kiszűrni a
„jó” dolgokat.
Magyarországon
napjainkban a plágium a fő téma, maradjunk annál, ahogy a Harry Potterben is
írva vagyon, „nem nevezem nevén” az illetőt.
A szakdolgozat és a wikipédia kapcsán megkerestem a szó
jelentését:
A Wikipédia szerint:
Plágiumnak vagy plagizálásnak nevezik azt a
cselekedetet, ha valaki egy másik ember (az eredeti szerző) munkáját saját
publikált munkájában hivatkozás, forrás megjelölés és/vagy szerzői engedély
nélkül felhasználja, azt sajátjaként tünteti fel, és ezzel az eredeti szerző
jogait sérti.A plágium fogalmát különböző értelemben használják. Egyesek szerint a plágium nem jár feltétlenül szerzői jog megsértésével (pl. diplomamunkában hivatkozás nélküli idézés olyan műből, aminek a védelmi ideje lejárt, tehát közkincs), és a szerzői jog megsértése sem feltétlenül plágium (pl. jogvédett műből az idézést meghaladó mértékű felhasználás forrásmegjelöléssel).
(http://hu.wikipedia.org/wiki/Pl%C3%A1gium: 2012.február 24).
Egy régi, de jól bevált módszer alapján pedig a lexikonok világához fordultam, természetesen a nyomtatott lexikonokhoz:
Plágium: főnév, Irodt sajtó, szellemi alkotás eltulajdonítása
Plagizál: ts ige Irodt sajtó, (Idegen szellemi alkotást) magáénak tüntet fel. Valakitől plagizál valamit. Plágiumot követ el.
(Szerkesztette: Juhász József, Szőke István, O.Nagy Gábor, Kovalovszky Miklós, Magyar Értelmező Kéziszótár Akadémiai Kiadó, Budapest, 1989.)
Kinek melyik megfogalmazás a szimpatikusabb? Mindenkire magára bízom!
Függőség vagy nem, ez itt a kérdés?
Egy hallgató az óra végén feltette a kérdést, hogy fiziológilag és biológiailag milyen hatással lehet ránk az internet, az információk halmaza?
Nem akarok
a függőségbe belemenni nagyon csak épp, hogy megemlíteném, mint a számítógépek
és az internet legnagyobb hátránya, legalábbis szerintem. Körülbelül négy éve
vettem meg az otthoni számítógépemet, a laptopomat. Kezdetbe, ha kellett, ha
nem előtte ültem és valamit mindig tettem- vettem rajta. Észre sem vettem, hogy
fokozatosan a rabja lettem. A családom és a barátaim hívták fel rá a
figyelmemet. Írhatnám, elgondolkoztam rajta, mit tettem vagy mit cselekedtem
napokon, órákon keresztül, de nem így történt. Egyszerűen elvesztette számomra
a varázsát. Mindennap használom, mert a munkám része, hazudnék, ha azt írnám,
hogy szabadidőmben nem használom, természetesen használom, de szerencsére már
nem tudnék 24 – 24 órát a gép előtt ülni és bámulni a képernyőt. Talán
büszkeség talán nem, hogy erre rájöttem vagy átéltem, de mi történik az olyan
emberekkel, akik erre nem jönnek rá és teljesen elveszítik érdeklődésüket a
külvilág felé? Amit már korábban írtam ebben a kis blog szösszenetben az arany
középutat kell megtalálni. Az biztos, nem egészséges, zombiként járni az utcán
az emberek között, ahogy látszódik a kialvatlanság, a vérben úszó szemek, a
laza vagy két napos ruha rajtunk. Tudom, erre sok azt mondanák, hogy az itas
embernek is ilyen az arca vagy a test beszéde, de azért szerintem a számítógép
előtti ülésnek is megvannak a maga jelei. A fájós derekat ne is említsem.
Publikus vagy nem publikus?
Akár az
iwiw, akár a facebook megjelenésével felmerült a kérdés, mennyire ismernek meg
mások, mások mit látnak rólam? Nem tudom ki, hogy van vele, de nem vagyok annak
a híve, hogy mindent ki kell rakni ezekre a közösségi oldalakra. Például Pisti
és Anna szakítottak és a nagy közönség előtt veszekednek és szidják egymást. Ez
a normális? Lehet, én gondolom rosszul, de a magánélete mindenkinek magára
tartozik és nem nyilvános piac. Amiket szeretek ezekben az oldalakban, főleg a
fényképek. Mert, ha valakit nagyon régen láttam és megtalálom a képeit, akkor
meg tudom nézni mennyit változott, mi történt vele mióta nem találkoztunk.
Ennél is
van függőség, legalábbis úgy tapasztaltam vagy annyira nem vagyok függő, az
egyik barátnőm, minden tiszteletem az övé, mindig tudja, hogy a régi főiskolás
csoporttagokkal mi történt és milyen fényképei vannak fent a közösségi
oldalakon. Mindig lelkesen bólogatok, amikor meséli, mert annyira nem szoktam
nézni és ő meg is könnyíti nekem a feladatot, mert átadja az információkat.
Barátok vagy ismerősök?
Mindig
eszemben van, nagy különbség van barátok és ismerősök között. Helyesnek tartom
a megfogalmazást ezeken az oldalakon, mert igaz rokonok és barátok is a
névsorok között vannak a közösségi oldalakon, de inkább ismerősök. Arra szoktam
gondolni, lehet az iwiwen, vagy a facebookon 400 ismerősöd, de azok hányan
vannak, akiket hajnali 2-kor is fel tudsz hívni, bajba kerültél és segítségre
van szükséged, elgondolkoztató, hányan rohannának hozzád azonnal, hogy a
segítségedre legyenek?
A facebook feltalálójáról, megalkotójáról is ez a hír kapott
szárnyra. Barátok híján találta ki ezt az oldalt. Barátok vagy facebook,
érdekes dilemma?
Adatvédelem vagy összeesküvés-elmélet?
A közösségi
oldalakra kiírjuk nevünket és néhány adatukat, hogy tudjanak rólunk. De vajon
kik tudják és mit? Kik látják és kik nézik ezeket? Jó vagy rossz emberek? Akik
ártani akarnak nekem vagy baráti szándék van bennük?
Lehet ez
paranoiás kérdések, de érdemes ezeken is elgondolkozni. Honnan és milyen módon
tudnak rólunk? Ebben mennyire segít az iwiw és a facebook? Mennyire könnyítik
meg a keresési helyzeteket?
A nem
régiben a tévében hallhattuk, vagy az újságban olvashattuk, hogy az állam
összeírta, a 18 – azt hiszem 30 éves korig a férfiakat, akik hadra foghatóak
háború esetén. De mi alapján tudják? Erre első válasz, hogy az orvosi
papírokból, a személyit igazoló dokumentumokból, de nem lehet, hogy ezek
mellett a közösségi oldalak is segítették a listák elkészítését?
Kísérlet
Az óra
végén, és az oktató által bemutatott power-point végén fel volt tűntetve egy
holnap cím: www.donothingfor2minutes.com.
A kísérletező énemet felcsigázta ez a honlap, amikor az
oktató megemlítette. Ajánlom figyelmetekben, próbáljátok ki! Csak egy
figyelmeztetés először a hangot kapcsoljátok be a számítógépeteken és utána
indítsátok el!
Kíváncsi vagyok, ki mit tapasztalt! A kísérlet lényege,
ahogy az oktató is említette, hogy két percig nem szabad semmit sem tenni, csak
nézni a képernyőt és hallgatni a „zenét”. A mindennapjainkban, hogy viszonyulunk,
ahhoz, két percig semmit sem teszünk, csak úgymond relaxálunk.
A kísérlet elvégzése közben azt tapasztaltam, hogy nagyon
elálmosodtam, folyamatosan ásítottam. A két percet azért vártam ki, hogy meg
tudjam mit ír ki a honlap, erre is kíváncsi voltam, de ha nem hajt a
kíváncsiságom már körülbelül egy percnél kikapcsoltam volna a honlapot.
A két perc után kiírta a rendszer hogy a facebook-on 712.215
ember „lájkolta”. De természetesen itt az a fontos, hogy mi megy végbe benned a
két perc alatt és mire gondolsz, mit érzel, és mikor érzed azt, ki kéne
kapcsolni a honlapot.
Befejezés
Nem tudom, hogy csak okoskodás részemről, amit a blogom-ban
írtam, de remélem azért nem írtam rosszakat és néhány kérdésemre, okfejtésemre
a kommentjeitekben válaszoltok és egy könnyed beszélgetés keretében tudunk
eszmecserét folytatni.
Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésemet és várom
kommentedet, kommentjeiteket!